Erre igazán nem számítottam...
Reggel borzalmas hangulatban felkeltem, szokásos teendők, majd fél nyolcra megálló, Dórival. Cigi nincs, május nincs, ergo kedvetlenül bementem a suliba. Első óra biosz lett volna, és csodák csodája, elmaradt, így volt időm készülni az irodalomra. És ment, mint a karikacsapás. Én hülye. A nyelvtan és Gogol pedig ötös lett. Én nagy barom. Utána latin... Consecutio ötös, memoriter ötös. Mekkora rohadt egy állat vagyok, hogy sajnáltatom magam, holott öt egészes majdnem az átlagom... (elég stréber szövegnek tűnhet, de istenem, most kell tanulni...).
Szóval a suli rendben volt. Ezért aggódtam. AZT a gyökeret még mindig nem sikerült elérni, Madame Üzenetrögzítő bájos csivitelése fogadott ismét.
Hazaérve tökfőzelék, majd sült gesztenye, talán egy tepsi (annyit a fogyókúrának). Utána filóztam rajta, hogy menjek-e edzésre, biztos ami biztos, meg is mostam a hajam, majd jött a csoda :D És innentől két perc homály minden téren.
Homály után - mentem edzésre. De még hogy...
Elég kevesen voltunk, elég félelmetes egyénekből tevődött össze a csoport, de aztán beleszoktam. Valami iszonyatosan "nemazénszintem,jaj" katát tanultunk (tanultunk, höhö, szép is lenne, inkább szánalmasan próbálkoztam... de a tobi mae geri az még megy :D piros pont...)
A térdem nyüszítve zokogott végig, de nem törődtem vele, mi az nekem, a hatalmas cerebrumnak.. (megj.: mára megint a duplája. Valamit csak tudok..)
Edzés után sikerült bekéredzkednem egy csöppnyi négyszintesünket is útba ejtő autóba (ismerősé, mielőtt még...) És ismét a homály, írásban és szóban is... Lényeg a folyamatos jókedv :)
Viszont megtudtam, hogy a Drága Ember, kit kizárva életünkből megpróbáltunk örökre elfelejteni, szépen kavart mások életében is, úgyhogy ha még egyszer rám ír, telefonál, vagy akármi, másokat is belevonok a bájos kis mesénkbe. Soha többet azzal az emberrel. Nem vagyok haragtartó, sőt, néha túlságosan naiv, buta nyomi izé szoktam lenni, és talán azon is átléptem volna, amit Ez csinált velem - ha másokkal nem látom közben, hogy hogy szórakozik. Nem érdekel, hogy individuum, meg az egyén a fontos, azért ha valaki a barátom, úgy érzem, minimális felelősséggel tartozom iránta - még ha ez pár jó szót jelent is. És Ő nem az, nagyon nem... Fél éve úgy éreztem, meg tudnám ölni. Sajnos komolyan. 2009. júniusától 2010. februárjáig kénytelen voltam miatta egy búra alatt élni kizárólag az ő társaságában, miközben a külvilág felé a "minden rendben"-t és a szocializálódott Évit mutattam, és még én is elhittem, hogy úgy van, ahogy...
Na de elég volt a lelkizésből, lesz ahogy lesz, szerintem rendeződni fog minden. Ma három óra múlva már a Központi Vásárcsarnokban fogok újabb és újabb vizuális és gasztro-orgazmust átélni (engem pl. szupermarketba, piacra nem szabad engedni. Példa: nyári edzőtáborban egyik ismerősömmel bementünk ebédszünetben a CBA-ba kaját venni. Kereken két órát nézelődtem, mindennek megnéztem az összetételét, tápérték, ár, filóztam, hogy mit vegyek, a végén pedig boldogan kisétáltam egy hatvan forintos májkrémmel, amit aztán jóízűen el is fogyasztottam. Ennyire tragikus a helyzet. És szégyellem is magam érte, de amikor ennyi új kaja, termék, et cetera van az orrom előtt, nekem muszáj elképzelne, milyen íze lehet, hogyan készítik, mennyit hízhatok tőle, kik eszik meg, miből készül és hogyan, a csomagolását tüzetesen meg kell vizsgálnom.. Borzasztó.
A vásárcsarnokban meg fogunk kajálni, aztán sétálunk - Margitsziget, Váci utca, Vörösmarty tér, utána Westendbe megyünk, még ott is nézelődünk, aztán beülünk a Fűrész 3D-re. Anyám (a nyuszi), az orosz (a szibériai bikatejen és nyers húson nevelkedett) és én (a szimpla hülye).
A film megnézéséig maximális szeretet és béke fog uralkodni, utána pedig anyám előtt végleg elásom magam "Hogy hozhattam a világra ekkora szadista idiótát..." Jigsaw örökké... He-he-he...
Jövő hét szerdán főpróba, csütörtökön poétika bemutató óra. A tanárnő kiteszi egy, még ismeretlen helyű és eredetű vitrinbe a következő posztban olvasható csodás művemet. Tényleg jó lett, kis bájos.
Kedden pedig megírom a faktos dolgozatot. Jézusmária.
Mindent összevetve a terror napja egy óriási nagy mosolyban ért véget, utolsó óráit én szellemi-fizikai katarzisként éltem meg.
Apu kipirult arca vagyok.
Jövő héten ilyenkor már piros öves leszek.
(tegnapelőtt óta ezen röhögök: http://www.youtube.com/watch?v=wTfdxU1JoEY
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése